Történelmi-politikai tájékoztató

A 15. és a 16. században a portugál és francia kereskedők Afrika nyugati partvonalát négy fő részre osztották fel, amelyek elnevezései a kereskedelmi tevékenységeket tükrözték. Elefántcsontpart az a partszakasz, amelyet a franciák „Côte d'Ivoire”-nak, a portugálok „Costa Do Marfim”-nek neveztek, amelyek jelentése „Elefántcsontpart”. Másik elnevezése a francia „Côte de Dents”, amelynek jelentése a „fogak partja”, ez szintén az elefántcsont kereskedelemre utal.

A jelenlegi bennszülött lakosok többségének ősei – az ehotilé (aboisso), kotrowou (fresco), zéhiri (grand-lahou), ega és diès (divo) törzsek – a 16. század előtt vándoroltak be a mai Elefántcsontpart területére. A 11-16. század között elsősorban a Száhel övezetből más népek is érkeztek, akiket az előbb említett törzsek befogadtak. 1600 körül vándorolt be a kru nép Libériából, a 17. században a szenufó és lobi Burkina Fasóból és Maliból, a 18-19. században pedig az akan Ghánából és a malinke Guineából.

A szomszédos Ghánához képest Elefántcsontpartot kevésbé sújtotta a rabszolga-kereskedelem, ugyanis az európai kereskedelmi hajók más partokat preferáltak, mert ott jobbak voltak a kikötők. A francia érdeklődés és jelenlét az 1840-es években kezdődött. A francia kereskedők először a helyi törzsfőnökökkel kötött egyezmények által kereskedelmi monopóliumokat szereztek a partvidéken. Ezután a franciák haditengerészeti támaszpontot építettek, kiszorították a nem francia kereskedőket, és megkezdték a belső területek szisztematikus meghódítását, ami a Gambiából betörő mandinkákkal folytatott hosszú háborúskodás után az 1890-es években zárult le. Keleten a baoulé és más csoportok gerillaháborúja még 1917-ig eltartott.

Franciaország fő célja az export felfuttatása volt. Kávé, kakaó és olajpálma ültetvényeket létesítettek a partvidéken. Elefántcsontpart az egyetlen ország Nyugat-Afrikában, ahol a lakosság jelentős része betelepülő, főleg Nyugat- és Közép-Afrikából a francia és brit adminisztráció szervezésében. A kakaó-, a kávé- és a banánültetvények egyharmada francia állampolgárok kezében volt, akik a bennszülötteket rabszolgaként dolgoztatták.

Félix Houphouët-Boigny, egy baoulé törzsfőnök fia Elefántcsontpart függetlenségének atyja, aki kakaófarmerekkel 1944-ben megalapította az ország első mezőgazdasági szakszervezetét. Franciaországban parlamenti képviselő, majd miniszterként kormánytag lett. Ő volt az első afrikai a francia miniszterek között. Elefántcsontpart 1958-ban a Francia Közösség autonóm tagja lett, 1960. augusztus 7-én pedig elnyerte függetlenségét. Félix Houphouët-Boigny lett az ország első elnöke (1960-1993). Elefántcsontpart ekkor a Francia Nyugat-Afrika legvirágzóbb állama volt, a régió teljes exportjának 40%-át adta. A kormány jó árat fizetett a farmereknek termékeikért, a termelés rendkívül gyorsan növekedett. Elefántcsontpart lett a világ harmadik legnagyobb kávétermesztője (Brazília és Kolumbia után), majd 1979-ben a világ legnagyobb kakaótermesztője, illetve a legnagyobb afrikai ananász és a pálmaolaj exportőr. A francia szakemberek részesei voltak az elefántcsontparti csodának. Míg Afrikában mindenfelé kiszorították az európaiakat a függetlenség elnyerése után, addig Elefántcsontpartra ezt követően is érkeztek a franciák. Közösségük a függetlenség előtti 10 ezerről 50 ezerre nőtt, többségük tanár és tanácsadó volt. Húsz éven át a gazdaság növekedési üteme évi 10% volt, ami a legmagasabb Afrika nem-olajexportáló országai közül. Politikailag Houphouët-Boigny vaskézzel uralkodott, 1960-1990 között csak a kormányzó Elefántcsontparti Demokratikus Párt (Parti Démocratique de la Côte d'Ivoire, röviden PDCI) működhetett legális pártként. Nem volt szabad sajtó. Idővel széles körű ellenállás alakult ki a lakosságban azzal szemben, hogy folyton újraválasztatta magát. A nagyvonalú presztízsberuházások miatt is kritizálták. Szülőfalujának fejlesztésére sok millió dollárt költött, Yamoussoukro-t 1983-tól fővárossá tette. Másik nagy álma volt az ország közepén felépíteni a béke, a tudás és a vallás központját, azonban az 1980-as évek elején a világgazdaság visszaesése és az aszály súlyosan érintette Elefántcsontpart gazdaságát. A túlzott erdőirtás és a cukor árának lezuhanása miatt az ország külső adóssága háromszorosára nőtt. Abidjanban, az ország legnagyobb városában a bűnözés drámai mértékben emelkedett. 1990-ben a közalkalmazottak ezrei kezdtek sztrájkba, csatlakoztak hozzájuk a diákok, akik az intézményes korrupció ellen tiltakoztak, és követelték a kormánytól a többpárti demokrácia bevezetését.

Houphouët-Boigny 1993-ban meghalt, jelöltje - Henri Konan Bédié - lett a második elnök (1993-1999). 1995 októberében Bédié újraválasztásakor elsöprő győzelmet aratott a megosztott és szervezetlen ellenzék felett. Ezután az ellenzék támogatói közül több ezret börtönbe záratott. A gazdasági helyzet javult, csökkent az infláció és a külföldi eladósodottság. Annak idején Houphouët-Boigny nagy óvatossággal járt el az etnikai konfliktusokban, a közigazgatás posztjait megnyitotta a szomszédos országokból bevándorlók előtt is. Bédié viszont az elefántcsontparti nemzettudatot igyekezett feléleszteni, egy törvénnyel riválisát Alassane Ouattarát, akinek mindkét szülője külföldi állampolgár volt, kizárta a jövőbeni elnökválasztásokból, illetve számos burkinai bevándorlót megfosztott az elefántcsontparti állampolgárságtól. Ez az intézkedés etnikai feszültégeket okozott. Bédié számos ellenlábasát kizárta a hadseregből.

1999-ben a kizárás által leszerelt tisztek egy csoportja katonai puccsot hajtott végre, és Robert Guéï tábornokot jelölték ki az ország harmadik elnökének (1999-2000). Bédié Franciaországba menekült. A puccs csökkentette a bűnözést és a korrupciót, a tábornok szigorúságot, tisztaságot hirdetett, aktív kampányt folytatott a becsületesebb társadalomért.

A 2000. októberi választásokon Laurent Gbagbo elnökjelölt és pártja, az Elefántcsontparti Népfront (Front populaire ivoirien, röviden FPI) nyert Robert Guéïvel szemben, és negyedik elnökként (2000-2011) hivatalba lépett. A Guéï-kormány közvetlenül a választások előtt népszavazással megerősítette azt a törvényt, amely előírta, hogy az elnökjelölt mindkét szülőjének Elefántcsontparton kell születnie. Ezzel a Legfelsőbb Bíróság kizárta Alassane Ouattara elnökjelöltet az indulók közül a Burkina Faso-i állampolgársága miatt. Ouattara elsősorban a muszlim északot képviselte, különösen a Maliból és Burkina Fasóból származó szegény bevándorló munkásokat, akik kávé- és kakaóültetvényeken dolgoztak. A törvény elfogadását követően Ouattara támogatói tüntetéseket kezdtek, majd a választások utáni napokban kb. 180 halálos áldozattal járó zavargások következtek. A tiltakozók Yamoussoukróban összecsaptak a rendőrséggel.

2002 szeptemberében az Új Erők (Forces Nouvelles, röviden FN) vezetésével felkelés tört ki, kezdetét vette az első elefántcsontpari polgárháború (2002. szeptember – 2007. március). A leszerelésre kijelölt csapatok fellázadtak, több városban támadtak. A kormány erőinek még aznap sikerült leverni a lázadókat Abidjanban, azonban az ország északi felét, ennek részeként Bouaké-t, az ország második legnagyobb városát a lázadók tartották kezükben. A felkelők szeptemberben Abidjan bevételére indultak, amit Franciaország az országon belüli csapatainak átcsoportosításával megakadályozott. Robert Guéït meggyilkolták. 2002 októberében tűzszünetet írtak alá, és béketárgyalásokat kezdtek, ugyanakkor az összecsapások nem szűntek meg. 2003 januárjában Gbagbo elnök és a lázadók aláírták a marcoussis-i megállapodást egy nemzeti egységkormány létrehozásáról. A francia csapatok megtisztították a törvénytelen – köztük libériai és sierrai – csapatoktól az ország nyugati részét. 2004 márciusában az ellenzék jelentős része kilépett az egységkormányból, kb. 500 halálos áldozatot követelő tüntetések és összecsapások következtek. Az ország északi felét a lázadók, a délit pedig a kormány erői uralták. 2004 júliusában aláírták az Accra III békemegállapodást, de az Új Erők megtagadták a leszerelést, októberben összecsaptak az odavezényelt ENSZ békefenntartó erőkkel. Novemberben a kormány erői légitámadásokat kezdtek a lázadók, ennek részeként Bouaké városa ellen, amelynek hazai és amerikai civil áldozatai, illetve francia katonai halálos áldozatai is voltak. Közben Abidjanban újra zavargások kezdődtek. A külföldiek jelentős része elmenekült az országból. 2005 áprilisában aláírták a pretoriai tűzszüneti megállapodást, a lázadók megkezdték csapataik visszavonását. Az Afrikai Unió - ENSZ BT által jóváhagyott - javaslatára a 2005 októberében esedékes elnökválasztást elhalasztották, Gbagbo elnöki mandátumát 2005, majd 2006 októberében egy-egy évvel meghosszabbították. 2007 márciusában a kormány és az Új Erők aláírták a ouagadougou-i békemegállapodást, amelynek értelmében Gbagbo maradt az elnök és Guillaume Soro, az Új Erők vezetője lett a miniszterelnök. Az ország közepén húzódó demarkációs vonalat felszámolták, a polgárháború véget ért.

Az elnökválasztást 2010 novemberében tartották meg.  Az Afrikai Unió választási megfigyelői szerint az északi megyékben az Új Erők részéről történtek csalások, az ENSZ megfigyelői szerint nem. Az Alkotmánytanács végül 7 északi megye eredményét törvénytelennek nyilvánította. A Választási Bizottság szerint Alassane Ouattara nyert 54%-kal, az Alkotmánytanács azonban az Új Erők csalásaival korrigált, és szerinte Gdagbo győzött 51%-kal. Gdagbót beiktatták, majd ezt követően Ouattarát is, akit az ENSZ is győztesnek tekintett. Az ECOWAS álláspontja alapján az ENSZ BT határozatban Ouattarát ismerte el győztesként. A 2010-es elnökválasztás a második elefántcsontparti polgárháborúhoz (2010. november -2011. április) vezetett, amely 3 ezer halálos áldozatot követelt, és egymillió ember menekült külföldre. Az ENSZ és a francia erők beavatkoztak. 2010 decemberében az Új Erők hadereje Abidjan elfoglalására indult. 2011 februárjában az ország számos részén összecsapásokra került sor, márciusra az ország háromnegyede az Új Erők ellenőrzése alá került. A korábban Gbagbóhoz hű kormányzati haderő része már nem is volt hajlandó harcolni. 2011 áprilisában az ENSZ és a francia haderő Ouattara és a Forces Nouvelles északi milícia oldalán eredményesen beavatkozott, Gbagbót a lakóhelyén őrizetbe vették, a polgárháború véget ért. Gbagbót 2011 novemberében Hágába szállították, 2012-ben emberiség elleni bűntett vádjával a hágai Nemzetközi Bíróság elé állították, perének tárgyalására 2016-2019 között került sor. A Nemzetközi Büntetőbíróság 2021 márciusában felmentette Gbagbót, aki 2021 júniusában visszatért Hágából Elefántcsontpartra, és új párt alapításával visszatért a politikai életbe.

 

Társadalom

A 2014. évi elefántcsontparti népszámlálás szerint a lakosság 60 őshonos etnikai közösségből áll, amelyek közül az öt legnagyobb: középen és keleten az akan (41%) – amely magában foglalja a baoulé-t (a lakosság 25%-a) –, északon a voltaic/gur/szenufo (18%), északnyugaton az északi-mandé/malinké (17%), dél-nyugaton és közép-nyugaton a krous (11%), nyugaton a déli-mandé (10%).

A hivatalos nyelv a francia, amelyet a lakosság több mint 80%-a beszél. Ugyanakkor a dioula a legszélesebb körben beszélt nyelv az országban, mert univerzálisan használják a kereskedelemben. Ez nem felel meg egyetlen elefántcsontparti etnikai csoportnak sem, hanem a transzszaharai térség kereskedői és kézművesei hozták létre, hogy megkönnyítsék az Elefántcsontpart északi részén élő nagyobb etnikai csoportok, valamint a határ menti országok közötti kereskedelmet. A legelterjedtebb törzsi nyelvek középen és délen a baoulé (7,2 millió beszélő), észak-nyugaton a malinké, dél-nyugaton és közép-nyugaton a krousok nyelve, a bété (3 millió beszélő), északon a szenufo (2,4 millió beszélő).

A 2014. évi elefántcsontparti népszámlálás szerint a népesség vallása szerint 42%-a muszlim, 38%-a keresztény – ezen belül 19%-a római katolikus, 9%-a protestáns és 10%-a egyéb keresztény –, 20%-a animista és 1%-a egyéb vallású, vagy nem vallásos.

Az országban négyszintű közigazgatás van: 14 körzet (district), 33 régió (région) – pontosabban 31 régió (région) és 2 autonóm körzet (district) –, 109 megye (département) és 509 alprefektúra (sous-préfectures).

 

Magyar - elefántcsontparti diplomáciai kapcsolatok

Magyarország 2016 óta Accrából akkreditál nagykövetet Elefántcsontpartra. 2018-ban megnyílt hazánk Elefántcsontparti Tiszteletbeli Konzuli Képviselete Abidjanban. Elefántcsontpart hagyományosan Bécsből akkreditál nagykövetet hazánkba.

 

Belpolitika

Alassane Ouattara elnök 2010 óta irányítja az országot, 2015-ben és 2020-ban újraválasztották. A 2010. novembertől 2011. áprilisig tartó második elefántcsontparti polgárháború befejeződése után – az Észak-Elefántcsontpartról származó, USA-ban tanult, korábban Félix Houphouët-Boigny elnök miniszterelnökeként szolgáló, muszlim – Ouattara vezetése rendkívül kedvezően hatott az ország nemzetközi megítélésére, Elefántcsontpart a Világbank ranglistán a tíz legkedvezőbb befektetési desztináció közé került be, afrikai viszonylatban folyamatosan az első három helyen van. 2015-ben Alassane Ouattara elnök a szavazatok 85%-ával ismét megnyerte az – ország történelmében 25 év után először békés körülmények között lezajlott – elnökválasztást. A 2014-18-as parlamenti ciklusban Ouattara elnök pártja, a Republikánusok Gyűlése (Rassemblement des républicains, RDR) és koalíciós partnere, az Elefántcsontparti Demokratikus Párt (Parti Démocratique de la Côte d'Ivoire, PDCI) megőrizte parlamenti többségét. 2017-ben a hadseregben zendülésre és zavargásokra került sor, amit a kormánynak sikerült leverni. Ouattara elnököt 2020. október 31-én harmadszor is újraválasztották, azonban az választás eredményét az ellenzék alkotmányellenesnek nyilvánította. A választások napja körüli fesztültségek és zavargások közel 30 emberéletet követelték, és további 6 ezer ember menekült külföldre. Az európai és afrikai választási megfigyelői missziók a választások tisztaságát aggályosnak találták. A nemzetközi szervezetek felhívására az elefántcsontparti politikai felek párbeszédet kezdtek, és sikerült megelőzni a 2010-2011. évihez hasonló polgárháború kitörését, illetve megőrizni a politikai stabilitást. A 2021. márciusi törvényhozási választásokon Ouattara pártja, az RDR újra győzött, az ezt követő zavargások egy hónapon belül lecsendesedtek. Ouattara hatalmának megőrzésében fontos szerepe volt az országban állomásozó francia csapatok segítségének. Ouattara elnök 2023. október 6-án bejelentette, hogy új kormányt alakít. Visszavonta a miniszterek és kormánytagok kinevezését, menesztette Patrick Achi miniszterelnököt, a leköszönő tisztviselők október végéig voltak hivatalban. (Az elmúlt másfél évtizedben már több kormányátalakítás volt, 2020 óta Achi volt a harmadik miniszterelnök.) 2025 októberében lesz a következő elnökválasztás. Ouattara elnök egyelőre lebegteti indulási szándékát, a kormányátalakítással valószínűleg erőt kívánt demonstrálni, illetve egy esetleges puccsot megelőzni.

A biztonsági helyzet az elmúlt években fokozatosan romlik. 2020 óta Burkina Faso felől jelentős a menekültáradat és a terrorveszély, az ország északi részén felerősödtek az etnikai atrocitások. A kormány folyamatosan fejleszti a katonai és a rendvédelmi erőket, valamint a határvédelmet, amelyhez Franciaország nagymértékben hozzájárul.

 

Külpolitika

Elefántcsontpart számos nemzetközi szervezetben rendelkezik tagsággal, (Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), Afrikai Unió (AU), Afrikai Egység Szervezete (OAU), Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS), Frankofónia Nemzetközi Szervezete (OIF), Nyugat-Afrikai Gazdasági és Monetáris Unió (UEMOA), el nem kötelezett országok mozgalma, Afrikai Mauritiusi Közös Szervezet (OCAM), Nemzetközi Valutaalap (IMF), Afrikai Fejlesztési Bank (ADB), Európai Beruházási Bank (EIB), Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC), Latin Unió, valamint a Dél-atlanti béke- és együttműködési zóna (ZPCAS)). Elefántcsontpart 2018-tól egy éven át az ENSZ Biztonsági Tanács nem állandó tagja volt.

Az 1960. évi függetlenedése óta jó kapcsolatot ápol az Amerikai Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, illetve a nyugat-európai országokkal. Az utóbbi évtizedben egyre erősebb a Kínával és Indiával való gazdasági együttműködése. Izraellel jó viszonyt ápol, ugyanakkor Palesztinával is fenntart diplomáciai kapcsolatot. Az ország számára meghatározó a korábbi gyarmattartójával, Franciaországgal való politikai, gazdasági és katonai kapcsolata. Franciaország az egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, segélyforrása, támogatása létfontosságú a mindenkori elnöki hatalom megtartása szempontjából, illetve a francia katonák nélkülözhetetlenek voltak a gyakran kialakuló polgárháborús helyzetek kezelése során.

Elefántcsontpart a környező országokkal aktív kereskedelmet folytat, és ezen országokból több ezer vendégmunkást fogad. Az Elefántcsontpart és Ghána között több mint három éven át húzódó nemzetközi tengeri jogvita 2017-ben rendeződött.  A franciák által kiképzett katonáival szerepet vállalt 2013-tól, majd 2021-től a mali válságok kezelésében. Aktív diplomáciát folytat a 2021. szeptemberi guineai, a 2022. januári és szeptemberi burkina faso-i puccsok utáni helyzet rendezését illetően. Napjainkban Ghánával és Libériával ápol kiemelkedően jó kapcsolatot. Ouattara elnök kapcsolatot tart a 2022 szeptembere óta a puccsal hatalomra került Ibrahim Traoré burkinai elnökkel is, ugyanakkor aggódik a burkinai menekültek beáramlása (2023 áprilisáig 22 ezer fő érkezett), a burkinai-francia kapcsolatok megromlása, és a nigeri puccsistákat támogató burkinai álláspont miatt.

Elefántcsontpart nyolc határon átnyúló vízgyűjtő medencén osztozik szomszédjaival. Az utóbbi időben egyre súlyosabban érintik a vízproblémák, a szárazság és az árvíz, ezért proaktív vízdiplomáciát is folytat a régióban.

Elefántcsontpart továbbra is a világ legnagyobb kakaóbab-exportőre, ebből kifolyólag a lakosság a régió többi országához képest viszonylag magas jövedelemmel rendelkezik.

A Nemzetközi Büntetőbíróság 2021. március 31-én jogerősen felmentette Laurent Gbagbo, korábbi elefántcsontparti elnököt és jobb kezét, Blé Goudé-t az emberiesség elleni bűncselekmény vádja alól. A Nemzetközi Büntetőbíróság bírái a jogerős ítéletben hiányolták a bűncselekmény azon tényállási elemének bizonyítottságát, miszerint létezett volna egy közös terv Gbagbo hatalomban tartására, és ennek része lett volna a polgári lakossággal szembeni erőszak. Így Gbagbo 2021 júniusában újra visszatért Elefántcsontpartra és új párt alapításával ismét része a politikai életnek.

2022 júliusától 2023 januárja között Malival feszült diplomáciai helyzet alakult ki, miután 2022. július 10-én a mali hatóságok 49 elefántcsontparti katonát vettek őrizetbe a bamakói repülőtéren, majd a kormány ellen elkövetett összeesküvés vádjával elítélték őket. Ouattara elnök a kezdetektől visszautasította a vádakat. 2023. január 6-án Assimi Goïta mali elnök kegyelmet adott, és a katonák szabadon hazatérhettek. A hónapokig tartó vitában Faure Gnassingbé togói elnök közvetített háttérben az ECOWAS és az AU segítségével.

A 2023. júliusi nigeri katonai puccs után 2023. augusztus 10-én Ouattara elnök az ECOWAS ülésen elsőként jelezte, hogy a Nigerben történő esetleges ECOWAS katonai beavatkozás során katonákat küld. Nyilatkozatában a nigeri puccsistákat terroristának minősítette, közös haderő bevetését javasolta, és egy ezer fős elefántcsontparti katonai egység biztosítását ígérte.

Utolsó frissítés: 2023. október 31.